kultúra

Akkor és Most - interaktív várostörténeti kiállítás Tiszavasváriban

Akkor és MostA mai település korábban két település összeolvadásával jött létre. A két község Büd és Szentmihály 1941-ben Büdszentmihály néven egyesült. Büd és Szentmihály, Tiszabüd és Büdszentmihály voltak a történelem során az egymással szomszédos települések nevei, mígnem 1952 óta Tiszavasvári az egyesült községek, illetve a mai város neve.

Táncos február Tokajban

ExperidanceKét tánc-, és egy színdarabbal várja látogatóit az év legrövidebb hónapjában a Paulay Ede Színház. Egy éven belül februárban már harmadszor tér vissza a történelmi kisvárosba az ExperiDance, fellép a Miskolci Nemzeti Színház tánckara, és a tokaji deszkákon szerepel Harsányi Gábor, Gregor Bernadett, valamint Németh Kristóf is.

Nyíregyházi Krúdy Napok

Idén is megrendezik a Nyíregyházi Krúdy Napokat. A programsorozat október 19-e és 21-e között kerül megrendezésre Krúdy Gyula Art Mozi és Rendezvénycentrum szervezésében.

Nyíregyházán járt Hiller István

Dr. Hiller István oktatási és kulturális miniszter hétfőn Nyíregyházára látogatott. Szakmai programja során felkereste az Arany János Gimnáziumot, ahol találkozott az iskola diákjaival, illetve a tantestülettel.

Oldalak

Feliratkozás RSS - kultúra csatornájára